Tudósaink – máshogyan
Kun Zsuzsa: A világhírű magyar agy – Beszélgetések Bolyai-díjas tudósainkkal
(index.hu)
Agykutatás, lézerfizika, matematika, kémia és ókortudomány – akadémiai szinten. Elhisszük, hogy ezekről lehet úgy beszélgetni, hogy azt mi, hétköznapi emberek is megértsük? Kun Zsuzsa megpróbálta, és úgy tűnik sikerült neki. Az ismert újságíró a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerése, a Bolyai-díj hét kitüntetettjét faggatta ki, hogy betekinthessünk különös, emberfeletti, de mégis nagyon emberi világukba.
Akadémikust persze nem farag belőlünk a könyv, azt viszont elmeséli, hogy az interjúk alanyai hogyan lettek azok. És ahogy sejthető, történeteik nem szűkölködnek a várt és váratlan fordulatokban. Népmesei, mondhatnák, és valóban: a szegény ember legkisebb fiai vagont pakolnak, fűtetlen szobákban dideregnek és ingyenkonyhán állnak sorban ebédért, hogy végül tanszékvezető professzorok, világcégek által dédelgetett kutatók, vagy akadémiai elnökök legyenek. Magyarként, a világ legnagyobb elméi között. Ehhez pedig mindent fel kell áldozni, az ő életük nem szólhat másról, mint a tudomány szolgálatáról, heti hét nap, nullától huszonnégyig – gondolhatnánk. De persze ebben is tévedünk.
Freund Tamás neurobiológus, José Manuel Barroso európai bizottsági elnök tudományos tanácsadója például nem csak arról mesél szívesen, hogy mit jelent a tudomány számára az örök élet, vagy mi a különbség a férfi és a női agy között, de kiderül az is, melyik énekegyüttessel járja Európát. A szintén agykutató Nusser Zoltán elmondja, mit tenne, ha Alzheimer-kór jeleit venné észre magán, és azt is, vehet-e magának Van Gogh-képet a fizetéséből egy Amerikában dolgozó tudós. Roska Tamástól, a PPKE Információs Technológiai Karának alapító dékánjától – miután finoman bevezetett minket a bionika tudományának alapkérdéseibe - megtudjuk, miért nem lepődött meg, amikor a nagyobbik fia bejelentette, hogy a papi hivatást választja. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia nemrégiben megválasztott új elnöke a Princetone-on, a Yale-en vagy a Microsoftnál eltöltött éveinek tanulságait összegzi, Perczel András kémikus, egyetemi tanár pedig nem csak azt osztja meg velünk, hogyan lenne érdemes tanítani a kémiát általános és középiskolában, hanem azt is, mit jelent számára felmenőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc hadvezérének, Perczel Mórnak az életútja. Ritoók Zsigmond, az ókori irodalom nemzetközi hírű tudósa a gyerekfejjel Budapesten átélt második világháborúból idéz emlékeket, miközben arról is beszél: összehasonlítható-e az athéni demokrácia a maival, Bor Zsolt lézerfizikus pedig beavat a titokba, hogyan fejlődött a hetvenes évek Omega-koncertjei óta a lézertechnika odáig, hogy mára a mindennapi életünk része legyen, még ha nem is tudunk róla. És hogy mindehhez a madárfotózásnak mi köze? Nos, arra is fény derül.
Tisztelt olvasó! – írja Kun Zsuzsa a könyv előszavában. – Engedje meg, hogy magammal vigyem ebbe a világba, és megmutassam, amit én már tudok: tudósaink, bár világhírűek és elképesztő tudományos eredményeket értek el, mégis közülünk valók. Ezért példaképeink is lehetnek.
Alighanem igaza van.
(index.hu)
Agykutatás, lézerfizika, matematika, kémia és ókortudomány – akadémiai szinten. Elhisszük, hogy ezekről lehet úgy beszélgetni, hogy azt mi, hétköznapi emberek is megértsük? Kun Zsuzsa megpróbálta, és úgy tűnik sikerült neki. Az ismert újságíró a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerése, a Bolyai-díj hét kitüntetettjét faggatta ki, hogy betekinthessünk különös, emberfeletti, de mégis nagyon emberi világukba.
Akadémikust persze nem farag belőlünk a könyv, azt viszont elmeséli, hogy az interjúk alanyai hogyan lettek azok. És ahogy sejthető, történeteik nem szűkölködnek a várt és váratlan fordulatokban. Népmesei, mondhatnák, és valóban: a szegény ember legkisebb fiai vagont pakolnak, fűtetlen szobákban dideregnek és ingyenkonyhán állnak sorban ebédért, hogy végül tanszékvezető professzorok, világcégek által dédelgetett kutatók, vagy akadémiai elnökök legyenek. Magyarként, a világ legnagyobb elméi között. Ehhez pedig mindent fel kell áldozni, az ő életük nem szólhat másról, mint a tudomány szolgálatáról, heti hét nap, nullától huszonnégyig – gondolhatnánk. De persze ebben is tévedünk.
Freund Tamás neurobiológus, José Manuel Barroso európai bizottsági elnök tudományos tanácsadója például nem csak arról mesél szívesen, hogy mit jelent a tudomány számára az örök élet, vagy mi a különbség a férfi és a női agy között, de kiderül az is, melyik énekegyüttessel járja Európát. A szintén agykutató Nusser Zoltán elmondja, mit tenne, ha Alzheimer-kór jeleit venné észre magán, és azt is, vehet-e magának Van Gogh-képet a fizetéséből egy Amerikában dolgozó tudós. Roska Tamástól, a PPKE Információs Technológiai Karának alapító dékánjától – miután finoman bevezetett minket a bionika tudományának alapkérdéseibe - megtudjuk, miért nem lepődött meg, amikor a nagyobbik fia bejelentette, hogy a papi hivatást választja. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia nemrégiben megválasztott új elnöke a Princetone-on, a Yale-en vagy a Microsoftnál eltöltött éveinek tanulságait összegzi, Perczel András kémikus, egyetemi tanár pedig nem csak azt osztja meg velünk, hogyan lenne érdemes tanítani a kémiát általános és középiskolában, hanem azt is, mit jelent számára felmenőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc hadvezérének, Perczel Mórnak az életútja. Ritoók Zsigmond, az ókori irodalom nemzetközi hírű tudósa a gyerekfejjel Budapesten átélt második világháborúból idéz emlékeket, miközben arról is beszél: összehasonlítható-e az athéni demokrácia a maival, Bor Zsolt lézerfizikus pedig beavat a titokba, hogyan fejlődött a hetvenes évek Omega-koncertjei óta a lézertechnika odáig, hogy mára a mindennapi életünk része legyen, még ha nem is tudunk róla. És hogy mindehhez a madárfotózásnak mi köze? Nos, arra is fény derül.
Tisztelt olvasó! – írja Kun Zsuzsa a könyv előszavában. – Engedje meg, hogy magammal vigyem ebbe a világba, és megmutassam, amit én már tudok: tudósaink, bár világhírűek és elképesztő tudományos eredményeket értek el, mégis közülünk valók. Ezért példaképeink is lehetnek.
Alighanem igaza van.
Tudósaink – másképp
A napokban jelent meg Kun Zsuzsa: A világhírű magyar agy – Beszélgetések Bolyai-díjas tudósainkkal című 208 oldala interjúkötete aCser Kiadó gondozásában. Bemutatója ma délután volt a Central Kávéházban a szerző, Cser Teréz kiadóvezető és négy interjúalany jelenlétében. Közreműködött St. Martin szaxofonművész.
Agykutatás, lézerfizika, matematika, kémia és ókortudomány – akadémiai szinten. Elhisszük, hogy ezekről lehet úgy beszélgetni, hogy azt mi, hétköznapi emberek is megértsük? Kun Zsuzsa megpróbálta, és úgy tűnik sikerült neki. Az ismert újságíró a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerése, a Bolyai-díj hét kitüntetettjét faggatta ki, hogy betekinthessünk különös, emberfeletti, de mégis nagyon emberi világukba.
Akadémikust persze nem farag belőlünk a könyv, azt viszont elmeséli, hogy az interjúk alanyai hogyan lettek azok. És ahogy sejthető, történeteik nem szűkölködnek a várt és váratlan fordulatokban. Népmesei, mondhatnák, és valóban: a szegény ember legkisebb fiai vagont pakolnak, fűtetlen szobákban dideregnek és ingyenkonyhán állnak sorban ebédért, hogy végül tanszékvezető professzorok, világcégek által dédelgetett kutatók, vagy akadémiai elnökök legyenek. Magyarként, a világ legnagyobb elméi között. Ehhez pedig mindent fel kell áldozni, az ő életük nem szólhat másról, mint a tudomány szolgálatáról, heti hét nap, 00 órától 24-ig – gondolhatnánk, de persze ebben is tévedünk!
Oly sokan, oly sokat köszönhetünk eme keveseknek – idézte St. Martin Sír Winston Churchill örök becsű szavait szaxofonjátéka előtt, majd házigazdánk, Somodi Imre vette át a szót. Elmondta, hogy 1997. november 3-án, a Magyar Tudomány Napján jelentette be az Akadémián a díj megalapítását. A politikai életből Göncz Árpád államfő, valamint Orbán Viktor, Dávid Ibolya és Hende Csaba ellenzéki politikusok segítették, akik azóta már eltávolodtak egymástól. A díjat 2000-ben, 2002-ben és 2004-ben a páros években, majd három év múltán 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban a páratlanokban adták ki. Közülük az első három díjazott nem jelent meg a könyvbemutatón, a utóbbi négy viszont igen.
Freund Tamás (2000) neurobiológus, José Manuel Barroso Európai bizottsági elnök tudományos tanácsadója a könyvben nemcsak arról mesél szívesen, hogy mit jelent a tudomány számára az örök élet, vagy mi a különbség a férfi és a női agy között, de kiderül az is, melyik énekegyüttessel járja Európát. Roska Tamástól (2002), a PPKE Információs Technológiai Karának alapító dékánjától – miután finoman bevezetett minket a bionika tudományának alapkérdéseibe – megtudjuk, miért nem lepődött meg, amikor a nagyobbik fia bejelentette, hogy a papi hivatást választja. Bor Zsolt (2004) lézerfizikus beavat a titokba, hogyan fejlődött a ’70-es évek Omega-koncertjei óta a lézertechnika odáig, hogy mára a mindennapi életünk része legyen, még ha nem is tudunk róla. És hogy mindehhez a madárfotózásnak mi köze? Nos, arra is fény derül.
Mivel portálunk csak 2006 áprilisában indult, a fenti hármak díjátvételéről nem tudtunk beszámolni, az alábbi négyekéről viszont igen. Lovász László (2007), az MTA nemrégiben megválasztott új elnöke a Princetone-on, a Yale-en, vagy a Microsoftnál eltöltött éveinek tanulságait összegzi. Ritoók Zsigmond (2009), az ókori irodalom nemzetközi hírű tudósa a gyerekfejjel Budapesten átélt II. világháborúból idéz emlékeket, miközben arról is beszél: összehasonlítható-e az athéni demokrácia a maival. Perczel András (2011) kémikus, egyetemi tanár pedig nemcsak azt osztja meg velünk, hogyan lenne érdemes tanítani a kémiát általános és középiskolában, hanem azt is, mit jelent számára felmenőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc hadvezérének, Perczel Mórnak az életútja. Az agykutató Nusser Zoltán (2013) állatorvos elmondja, mit tenne, ha Alzheimer-kór jeleit venné észre magán, és azt is, vehet-e magának Van Gogh-képet a fizetéséből egy Amerikában dolgozó tudós.
Tisztelt Olvasó! Engedje meg, hogy magammal vigyem ebbe a világba, és megmutassam, amit én már tudok: tudósaink, bár világhírűek és elképesztő tudományos eredményeket értek el, mégis közülünk valók. Ezért példaképeink is lehetnek – írja Kun Zsuzsa a könyv előszavában. Alighanem igaza van.
ZETApress
http://www.zetapress.hu/belfold/50677
Agykutatás, lézerfizika, matematika, kémia és ókortudomány – akadémiai szinten. Elhisszük, hogy ezekről lehet úgy beszélgetni, hogy azt mi, hétköznapi emberek is megértsük? Kun Zsuzsa megpróbálta, és úgy tűnik sikerült neki. Az ismert újságíró a magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerése, a Bolyai-díj hét kitüntetettjét faggatta ki, hogy betekinthessünk különös, emberfeletti, de mégis nagyon emberi világukba.
Akadémikust persze nem farag belőlünk a könyv, azt viszont elmeséli, hogy az interjúk alanyai hogyan lettek azok. És ahogy sejthető, történeteik nem szűkölködnek a várt és váratlan fordulatokban. Népmesei, mondhatnák, és valóban: a szegény ember legkisebb fiai vagont pakolnak, fűtetlen szobákban dideregnek és ingyenkonyhán állnak sorban ebédért, hogy végül tanszékvezető professzorok, világcégek által dédelgetett kutatók, vagy akadémiai elnökök legyenek. Magyarként, a világ legnagyobb elméi között. Ehhez pedig mindent fel kell áldozni, az ő életük nem szólhat másról, mint a tudomány szolgálatáról, heti hét nap, 00 órától 24-ig – gondolhatnánk, de persze ebben is tévedünk!
Oly sokan, oly sokat köszönhetünk eme keveseknek – idézte St. Martin Sír Winston Churchill örök becsű szavait szaxofonjátéka előtt, majd házigazdánk, Somodi Imre vette át a szót. Elmondta, hogy 1997. november 3-án, a Magyar Tudomány Napján jelentette be az Akadémián a díj megalapítását. A politikai életből Göncz Árpád államfő, valamint Orbán Viktor, Dávid Ibolya és Hende Csaba ellenzéki politikusok segítették, akik azóta már eltávolodtak egymástól. A díjat 2000-ben, 2002-ben és 2004-ben a páros években, majd három év múltán 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban a páratlanokban adták ki. Közülük az első három díjazott nem jelent meg a könyvbemutatón, a utóbbi négy viszont igen.
Freund Tamás (2000) neurobiológus, José Manuel Barroso Európai bizottsági elnök tudományos tanácsadója a könyvben nemcsak arról mesél szívesen, hogy mit jelent a tudomány számára az örök élet, vagy mi a különbség a férfi és a női agy között, de kiderül az is, melyik énekegyüttessel járja Európát. Roska Tamástól (2002), a PPKE Információs Technológiai Karának alapító dékánjától – miután finoman bevezetett minket a bionika tudományának alapkérdéseibe – megtudjuk, miért nem lepődött meg, amikor a nagyobbik fia bejelentette, hogy a papi hivatást választja. Bor Zsolt (2004) lézerfizikus beavat a titokba, hogyan fejlődött a ’70-es évek Omega-koncertjei óta a lézertechnika odáig, hogy mára a mindennapi életünk része legyen, még ha nem is tudunk róla. És hogy mindehhez a madárfotózásnak mi köze? Nos, arra is fény derül.
Mivel portálunk csak 2006 áprilisában indult, a fenti hármak díjátvételéről nem tudtunk beszámolni, az alábbi négyekéről viszont igen. Lovász László (2007), az MTA nemrégiben megválasztott új elnöke a Princetone-on, a Yale-en, vagy a Microsoftnál eltöltött éveinek tanulságait összegzi. Ritoók Zsigmond (2009), az ókori irodalom nemzetközi hírű tudósa a gyerekfejjel Budapesten átélt II. világháborúból idéz emlékeket, miközben arról is beszél: összehasonlítható-e az athéni demokrácia a maival. Perczel András (2011) kémikus, egyetemi tanár pedig nemcsak azt osztja meg velünk, hogyan lenne érdemes tanítani a kémiát általános és középiskolában, hanem azt is, mit jelent számára felmenőjének, az 1848-as forradalom és szabadságharc hadvezérének, Perczel Mórnak az életútja. Az agykutató Nusser Zoltán (2013) állatorvos elmondja, mit tenne, ha Alzheimer-kór jeleit venné észre magán, és azt is, vehet-e magának Van Gogh-képet a fizetéséből egy Amerikában dolgozó tudós.
Tisztelt Olvasó! Engedje meg, hogy magammal vigyem ebbe a világba, és megmutassam, amit én már tudok: tudósaink, bár világhírűek és elképesztő tudományos eredményeket értek el, mégis közülünk valók. Ezért példaképeink is lehetnek – írja Kun Zsuzsa a könyv előszavában. Alighanem igaza van.
ZETApress
http://www.zetapress.hu/belfold/50677