„Olyan a természetem, hogy a rosszat azonnal kiselejtezem”
Bodrogi Gyula nyolcvanéves
Story: Ha mondjuk, az unokák megkérdeznék öntől, jó dolog-e nyolcvanévesnek lenni, érdemes-e ezt a szép kort megélni, mit válaszolna rá?
Bodrogi Gyula: Kellér Dezsőt idézem, akinek egyszer azt mondták: Dezső bátyám, tudod, az öregkornak is megvannak a szépségei… Erre azt mondta. jó, egyet mondj! Persze én tudok legalább egyet mondani, de majd később. De amikor fiatal voltam én sem gondoltam, hogy ilyen hosszú életű leszek. Akkoriban azt gondoltam, van a gyerekkor, majd húszévesen fiatalember leszek, harmincévesen felnőtt, negyvenévesen férfi, ötvenévesen bácsi, a hatvanévesen pedig már egy aggastyán. A jóisten úgy látszik, nagyon szeret engem, mert adott még egy kis ráadást. Story: A felmenői is ilyen szép kort megéltek? B.GY: A dédnagymamám például, ajki egy sváb asszony volt és minden nap megivott egy liter bort vagy egy fél liter pálinkát, élete utolsó napján azt mondta a nagybátyámnak: te Lajos, hozz nekem fel azt a bor…így beszélt. Lajos felhozta, ő pedig egy ültében megivott belőle fél litert, kicsit később a másik fél litert, majd lefeküdt és meghalt. Az édesanyám 85 éves koráig élt, talán apám halt meg a legfiatalabban, 76 évesen ment el. Story: Sokat olvastam arról, hogy gyerekkorától kezdve folyton költözködött a Bodrogi család, belakták szinte egész Magyarországot. B.GY: Az apám építészmérnök volt, járta az országot, mi pedig mindig mentünk vele. Négy éves koromig Veszprémben éltünk, majd laktunk Pápán, a háborút például Érden vészeltük át. Ekkor már tíz-tizenegy éves voltam. Emlékszem, jöttek az amerikai repülőgépek, meg az orosz vadászgépek, egy gépet eltaláltak, hullottak le a repeszek, mi gyerekek pedig mentünk rőzsét szedni. Egyáltalán nem féltünk, a gyerek az azt szokja meg, ami van, számára az a természetese. Egyet kivéve. Az éhezést. Szinte csak kukoricánk volt, a nagymama abból darált lisztet, és ebből főzött mindenfélét. Harminc évvel később egy étteremben ettem valamit, fogalmam sem volt róla, hogy mi az, majd amikor megérzetem a kukorica ízét, azonnal hallottam a fülemben az amerikai gépek zúgását. Azt hiszem az egész életemet végig kísérte a szerencse, de egyébként meg olyan a természetem, a szüleimtől örököltem, hogy a rosszat kiselejtezem, a jót pedig bevésem a szívembe. A papa például mindig mindent megoldott, a mama pedig mindent kibírt. Bár ő kicsit idegesebb fajta volt. Én ritkán szoktam idegeskedni. Story: Mondjuk azt is olyan könnyedén vette, amikor a fia kamasz volt, ez nem egy egyszerű kor, akkor sem idegeskedett soha? Story: Ádám kamaszkorát könnyen megértettem. Elég volt csak a sajátomra visszagondolnom. Nem sorolom hosszasan a „csínytevéseimet”, a Színművészeti Főiskolán 16 fegyelmi után kirúgtak, majd persze később visszavettek. A szüleim semmit nem tudtak otthon az egészről. Story: Amikor fiatal színész volt, sármos, jóképű férfi volt, annak idején bolondultak magáért a nők? B.GY: Ezt én nem tudom megmondani, azt viszont tudom, hogy nekem nagyon nem teszik ez az egyenjogúsdiság, ami most van férfi és nő között. Nem szeretem, ha egy férfi nő akar lenni, és egy egy nő férfi. Mindenkiből lehet atomtudós, azzal egyetértek, de azzal, hogy a nő férfiasan viselkedjen, ez nem teszik nekem. |
Story: Arra gondol, hogy egy nő várja otthon az urát vacsorával, terített asztallal?
B.GY: Ez engem nem érdekel. Ha igen, az jó, ha nincs ideje ilyenekre, nem baj. A nő az egy szerkezet, nemcsak az embernél, de az állatok minden fajtájánál is megvan a maga szerepe. A fő szerep, az anyaság. Utálom, hogy ha egy nő gyereket vállal és nevel, azt nem tekintik teljes munkakörnek. Mintha vacakabb foglakozás lenne felnevelni egy gyereket. Story: Gondolom, az édesanyja tökéletesen megfelelt annak a női és anya szerepnek, amiről most beszél. B.GY: Hárman vagyunk testvérek, van egy nővérem és egy húgom, és az édesanyánknak az volt a foglakozása, hogy anya és feleség legyen. tökéletesen csinálta mind a kettőt. Story: Ön hivatalosan a harmadik kapcsolatában él, Töröcsik Mari volt az első felesége, Voith Ági a második, és úgy tűnik az utolsó is, mert negyven éve házasok, nem váltak el, de több, mint harminc éve „vadházasságban” él a párjával, Angélával. miért nem vált el és miért nem nősült meg harmadjára is? B:GY: Sem a válás, sem a házasság nem merült fel. Minden úgy van jól, ahogy van. Story: Ön a mai napig rengeteget dolgozik, de mondjuk otthon mi mindenben kell segítenie Angélának? Vagy ön nagy színész… B.GY: Á a fenét! Én vagyok az, aki keresem a pénzt. Ennyi. De mindent megcsinálok, nem menekülök el a házimunka elől, csak nem értek hozzá. Ha én takarítok, akkor két napig kell utánam takarítani, főzni tudok, itt viszont a mosogatással van baj, ki tudja miért, mindig koszos marad az edény. Story: ahogy a beszélgetésünk elején mondta, szerencsés élet volt és van, arról nem is beszélve, hogy nagyobb betegségek nélkül megúszta az első nyolcvan évet. B.GY: A jó isten nagyon kedves volt hozzám, a gyerekbetegségeken kívül tényleg szinte semmi bajom nem volt. Épp itt volt az ideje, hogy legalább a lábam fájjon egy kicsit. Story: Visszatérve Angélára, hogy mutatja be őt mondjuk egy társaságban? B.GY: Angéla, párom, kedvesem…. Story: Nyolcvanévesen nem furcsa ezt mondani? B.GY: Ha valakinek furcsa, az vessen magára. Nekem a nyolcvan év a furcsa, nem tudok vele elszámolni. De amikor mégis szembesülök vele, azt szoktam mondani magamnak: Te Gyula, ha meghalsz, hogy fogsz magadnak hiányozni! Egyáltalán hogy leszek meg magam nélkül. Mit csinálok nélkülem… Story: Mit szólt hozzá, hogy a barátja, Sztankay István megnősült? B.GY: Molnár Ferenc mondta: a bohém nagy ajándéka a házasság. |