Megvásárolható a CSER KIADÓ honlapján
|
„Az emberi kapcsolatokból hiányzik a nagylelkűség”
„Az éltünknek, így az enyémnek is, és persze másokénak is, egy jelentős része az üzlet, a munka, a gazdaság. Volt életem során egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez nem lehet az egyetlen eszköze az életemnek. Nem szeretnék megöregedni úgy, hogy még mindig csak a gazdasági ügyek, az üzlet foglalkoztat és főállású igazgatósági tag vagyok néhány helyen. Ahhoz, hogy jól éljek, a pénzen kívül legalább annyira a család és a közösség érdekeit is figyelembe kell vennem. Eltöltöttem úgy húsz évet, hogy abból tizenötöt otthon sem voltam. Az emberek idejük 80 százalékát azzal töltik, hogy ülnek az irodában, munkahelyen. Holott, nemcsak ez a fontos ahhoz, hogy boldog életük legyen. Hiába sikeres és okos valaki, ha a környezetét figyelmen kívül hagyja. Én nem szeretnék ilyen ember lenni. Nézzük meg a sikeres magyarokat: mennyi pénzük van, mekkora a hasuk, mennyi a várható élettartamuk, mennyire tették tönkre magukat az alkohollal meg a dohányzással. Döbbenetes képet kapnánk. Azok az emberek, akik megengedhetik, hogy vigyázzanak magukra, azok is csapnivaló módon bánnak ezzel. Persze csináljuk a pénzt, mert nélküle nem tudunk élni, de az életmódunknak ezen felül még van három dimenziója: az egyén, a család és a közösség. Nem lesz senki sem boldog, ha nincsen családja, és nem részesül közösségben, amely védi, segíti őt. Nekem a közösséget jelenti ez a fajta szerepvállalás.
Hosszú éveket dolgoztam tudósok mellett, tudósokkal. Számomra fantasztikus a motivációjuk, ahogyan dolgoznak. Véleményem szerint a kutatás-fejlesztés visz előre egy országot, egy nemzetet. Sajnos, erre nagyon kis figyelmet fordítunk. Ezzel az Alapítvánnyal az volt a célunk, hogy a tudományt és az abban dolgozókat érdemeiknek megfelelően ismerhessük el, és talán ezzel is példaképpé válhatnak a következő generációk szemében, amivel a fiatalokat tudjuk egy picit a tudomány felé irányítani. Sajnos igazat kell adnom John Lukácsnak, az Amerikában élő magyar származású kiváló történésznek - akinek a könyveiből és személyesen tőle is sokat tanultam. Sok társadalmi gond, feszültség abból adódik, hogy az emberi kapcsolatokból hiányzik, kiveszik a nagylelkűség. Szeretném hinni, hogy nem véglegesen.” Dr. Somody Imre üzletember,
a Bolyai díj megálmodója, alapítója |
ElőszóŐszinte leszek. Félelem és kíváncsiság birkózott bennem, amikor eldöntettem, interjút, könyvet készítek tudósokkal, ráadásul közülük is a legkiválóbbakkal, azokkal, akik a magyar tudományos élet egyik legrangosabb díjának, a Bolyai-díjnak a kitüntetettjei. Féltem, mert nem voltam biztos abban, hogy képes leszek áttörni azt a falat, amit magam elé képzeltem, hallva és olvasva azokat az előítéleteket, amelyek szerint az ő világuk nagyon messze esik egy hétköznapi ember világától. Azt gondoltam, hogy az elefántcsonttorony erődként védi ezeket az embereket a mindennapok örömeitől és kudarcaitól, a napi problémáktól.
Aztán, amint látják, győzött a kíváncsiság. Mindenekelőtt arra voltam kíváncsi, hogy ki-ki hogyan vált a maga tudományterületén megkerülhetetlenné, hogyan érte el azokat a világraszóló eredményeket, amelyek ismertté tették a nevüket a tudományos világban. Aztán, persze, arra is kíváncsi voltam, honnan jöttek ők, kik voltak az ősök, akiktől örökölhették rendkívüli képességeiket, kik nevelték, tanították őket, hogy azzá válhassanak, akivé lettek. Meg az is hallatlanul izgatott, hogy hogyan élnek, van-e családjuk, gyerekeik, vannak-e barátaik, van-e hobbijuk, hogy milyen az életmódjuk? Nos, minderre kíváncsi voltam. És féltem, hogy majd ellenállásba ütközök, hogy semmi mást nem tudok majd meg róluk, csak a munkájukat, a felfedezéseiket, az újításaikat ismerhetem meg, hogy csupán ebből áll az életük…Utólag azt mondhatom, ha valóban „csak” erről beszéltek volna, akkor is értelme lenne az interjúknak, hiszen kiderült számomra, minden, amivel foglalkoznak arra szolgál, hogy a mi életünk, életminőségünk legyen jobb, mások, kedvezőbbek legyenek az életkilátásaink. De nem ez történt. Kivétel nélkül, mindegyikőjükről kiderült, végtelenül gazdag, változatos, érdekes életet élnek, részt vesznek a közéletben, kevés szabadidejük ellenére fontos számukra a család, fontos a gyerekeik fejlődése, hogy kivétel nélkül mindannyian számtalan dolog iránt érdeklődnek még a tudományos érdeklődésük mellett, ismerik és szeretik a művészeteket, hogy közülük vannak, akik nem csupán fogyasztói, de művelői is valamely művészeti ágnak. Ma már szinte nem is értem, hogy mitől féltem. Egy-egy hosszabb beszélgetés után, amikor visszahallgattam a magnóra rögzített szöveget, úgy éreztem, beavattak egy olyan világba, ami eddig tökéletesen ismeretlen volt számomra. A tudományos gondolkodás világába. És olyan emberek avattak be, akiknek a nevét már nemcsak itthon, hanem szerte a világon jól ismerik, akik képesek voltak megmutatni, mitől lett világhírű a magyar agy. Tisztelt olvasó! Engedje meg nekem, hogy magammal vigyem ebbe a világba! Ha voltak is előítéletei, ha ön is félt közelebbről megnézni, hogy mi van az elefántcsonttornyon belül, ezek most biztosan megváltoznak. Mert megtudja, amit én is: tudósaink, bár világhírűek, bár elképesztő tudományos eredményeket értek el, mégis közülünk valók. De egyben a példaképeink is lehetnek. |
Megvásárolható a CSER KIADÓ honlapján
|